Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Numerosok

 

Wonderwice Margera

 

?. arrancar

Zanpakutou: Extinguir

Ezt az arrancart Aizen hozta létre a lélekbontó gömbel. Wonderwice egy kicsi, gyerekhez hasonló Arrancar. A maszkja a feje tetején van, ami olyan mintha egy kis korona lenne rajta. A viselkedése sokkal gyerekesebb, mint a megjelenése. Mindenhova követi Tousen-t, ahova csak lehetséges. A kardja akkora, mint a fiú . Karakura városba, mikor elmegy még másik 3 arrancarral akkor elősszőr csak bambul. De csak addig amig megjelenik Urahara, akit rögtön hátba támadt. Ezután Yammy folytatta a harcot és addig Wonderwice csak ismét bambult.Margera még vissza tér mikor Stark és a két kapitány harcolnak egymás ellen , és hoz magával egy fura lényt. És ez a lény a történet elején is már feltűnt( akkor csak a szemét láthattuk.) Wonderwice képes irányítani ezt a fura nagy lidércet. Mashiro Kuna volt az aki egy rúgással megölte a lidércet és Wonderwice-al folytatta a harcot. Wonderwice a kardja nélkül kiütötte a vaizardot, Kensei erre nagyon mérges lett és használnia kellett a bankait. Később Yamamoto és Aizen közti harcnál bukkan fel , de ekkor már a valódi alakjában. Aizen elmondja hogy csak azért hozta létre ezt a módosított arrancart , hogy elszívja a fő kapitány tűz elemű kardjának az erejét. De a kapitány a kardja nélkül is letudta győzni de ezért nagy árat kellett fizetnie, mert az arrancar felrobbantotta magát és a tűz ami benne volt az kiszabadult és Yamamoto a testével megálította azt.


 

Nakim

 

?. arrancar

Zanpakutou: ??

Nakim csendes , nem bő beszédű , kövér arrancar. Álarca a jobb arcán van . Matsumoto Rangiku öli meg, miután meg kapja az negedéjt, hogy feloldhatja az erejét korláltozó pecsétet.

Mikor Hueco Mundoban egypár adjuchas Grimjowot akarta társuknak akkor Nakim még csak egy gilian volt, akinek gyüjtöttök több erőt hogy át tudjon változni.


 

Shawlong Qufang

 

11.arrancar

Zanpakutou: Tijereta

Shawlong-nak hosszú arca és fekete haja van, ami általában befonva hord. A maszkja maradványai a feje tetején helyezkednek el, ami eltakarja az arcát egy kicsit. Shawlong „alapított” egy csapatot, aminek a tagjai: Edorad Leones, Ilfort Grantz, D-Roy és Nakim. Grimmjow Jaggerjack-el fogtak össze, akit Shawlong javasolt, hogy legyen a „királyuk”.Zanpakutoja formájában álarca befedi egész bal oldalát , kezeinek hosszú karmai lesznek és egy hosszú éles farka lesz.


 

Edorad Leones

 

13. arrancar

Zanpakutou: Volcanica

Szólítás: Törj ki, Vulcanica!

Edoradnak hosszú piros fekete haja van és nagy teste. A maszkja maradványai az orrán lévő szemlyukak. Grimmjow csapatába tartozik, akik egyik éjjel megtámadták azokat az emebereket akiknek van egy kicsi lélekenergiájuk. Edoradnak a feladata Ikkaku és Yumichika elpusztítása volt. Ikkaku elleni harcában nagy maga biztossággal küzdött. De a tisztnek sikerült felülkerekednie és kénytelen volt az arrancar a zanpakotoujához nyúlni és felvenni a régi alakját. Az átváltozása után már Ikkakunak sem volt esélye legyőzni az ellenfelét. Végül Ikkakunak is fel kellett használnia az utolsó ütőkártyáját, a bankai-át. Edorad még ilyenkor is magabiztos volt, de mikor látta a bankai hatalmas energiáját akkor egy kicsit megtorpant. Minden erejét mozgosította és Ikkaku is, hogy mindketten egyetlen egy csapásban döntsék el hogy ki az erőssebb, végül a halálisten került ki győztesen.

Már az adjuchas alakjában lehetet már látni hogy fizikailag nagyon erős.


 

Ilfort Grantz

 

15.arrancar

Zanpakutou: Del Toro

Ilfordt egy nőies arrancar, hosszú szőke hajjal. Álarc maradéka a fejetetején van .Ő volt Szayel Apollo Grantz (8. Espada) bátyja. Zanpakutou formájában egy bikává alakul a felső teste. Nagyon erős lessz ezzel a apáncéllal még Renji Bankaiját is meg álítja. De Renji nem hagyja magát és megöli.

Adjuchas alakjában Shawlonggal és néhány adjuchassal társult hogy erősek között legyen, még Grimjowot is bevették a kis csapatba.


 

D-Roy

 

16. arrancar

Zanpakutou: ??

D-Roy maradék álarca a fejetetején található, ami hasonlít egy cápának a koponyájához. Bevan kötve jobb oldala mert mikor Grimmjow numeros vot akkor ő megsebesítette. A jobb szeme is megsérült ami fehér színű lett. Grimmjow megszegte a parancsot és ezért az emberek világába ment, hogy akik lélek energiával rendelkeznek azokat megölje. Az espada egy kissebb csapattal ment el. A csapat tagja volt D-roy is, aki elég örültnek nézki. A feladata az volt, hogy Chad-ot megölje, ezt nem sikerült mert időben érkezett Ichigo és Rukia. Ichigo elküldte onnan Chad-ot mert nem tudott volna harcolni az arrancarral, ezért inkább Rukia harcolt, aki elösszőr használta a shikai-t a fiú előtt. D-roy nagyon lebecsülte a lányt és ezért nem figyelte meg a kardjának képességeit. Végül belehal a támadásba az arrancar.

Adjuchas alakjában, mikor Grimjowwal találkozott , akkor szerezte a bekötözött sebet a maszkjára, amit a leendő espada okozott.


 

Patros

 

? arrancar

Zanpakutou: Jerifalte

Patrosnak sima kék haja ,vékony bajsza és beesett szemei vannak. Bal oldalon található a maradék álarca. Patrosnak elege van abbol hogy egy halálisten parancsol neki ezért ellopja a lélekbontó gömböt és megöli Ulquiorát,ami csak Aizen illuzioja. Patros és még kettő társa elmegy Uraharához hogy megtudják hogyan kell használni a gömböt. De Renji megálítja őt és meg is öli. Az arrancar gyengepontja hogy amikor a kardja segítségével sugarat lő akkor vissza teszi a hüvelybe a kardot. És igy Renji le tudta győzni. Zanpakootu alakjában hatalmas cerohoz hasonló sugarakat lő. átváltozik egy páncélozott szörnyé akinek a bal és jobb keze ágyúként működik.Abarai Renji a banaki-jal ölte meg.



Aldegor

 

?. arrancar

Zanpakutou: Jabali

Aldegor magasabb mint Menis, maradék álarca neki is bal oldalon van és még a szemét is eltakarja. Aldegor is Patrossal tart az emberek világába, hogy megtalálják azt az embert aki tudja használni a lélekbonto gömböt .Zanpakutouját használja átváltozik egy nagy pácélozott lénnyé, és hat kemény csápja lesz amivel jóltud védekezni. Ikkaku megsebesíti és Aldegor Patros után megy ,aki Renjivel küzd.


 

Menis

 

?. arrancar

Zanpakutou: Elisa

Menis egy nőies arrancar , álarc maradék egy álkapocsra hasonlít ami a homloka ball oldalán van. Ő is inkább Patrost szolgálja mint Aizent aki egy halálisten. Zanpakutouját ha használja három csápja lesz amik nagyon élesek. Hitsugaya kapitány ölte meg.


 

Loly

 

?. arrancar

Zanpakotou: Escolovendra

Loly és Menoly mindig együtt vannak, és együtt verték meg Orihimét. De megjelent Grimmjow és egy csapással elintézte őket. Megkérte az espada Orihimét hogy gyógyítsa meg a lányokat. Loly ennek nem örült hogy egy ilyen "szörnyeteg menti meg az életét. Később mikor Ichigo és a 4. espada elkezd harcolni akkor megint feltünnek és elkapják Orihimét. Yammy is megjelenik és a két lányt meg akarta ölni de Loly átváltozott még a mérget tartalmazó csápjai sem tudták legyözni Yammyt.


 

Menoly

 

?. arrancar

Loly és Menoly mindig együtt vannak, és együtt verték meg Orihimét. De megjelent Grimmjow Menoly megproóbált egy cerot használni ellene de kivétte. Megkérte Grimmjow Orihimét hogy gyógyítsa meg a lányokat. Később mikor Ichigo és a 4. espada elkezd harcolni akkor megint feltünnek és elkapják Orihimét. Yammy is megjelenik és Menolyt és Lolyt megöli.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 



Archívum

Naptár
<< Augusztus / 2019 >>


Statisztika

Online: 2
Összes: 226682
Hónap: 1965
Nap: 49